Hetedik mennyország
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Extrák
 
Óra
 
Epizódok
 
Életrajzok
 
Ne lopj!!
 
6 évad

1.: Changes - Változások

Eric kiakad, amikor megtudja, hogy Matt otthagyta a kórházat, és megkéri barátait, hogy keressenek neki valami új munkát. Simon azzal idegesíti az apját, hogy vezetni akar tanulni, hiszen õ már férfi. Lucy szakított Jeremyvel a võlegényével, otthagyva New Yorkot a szobájában gubbaszt és egyfolytában sír, anélkül, hogy el akarná mondani, hogy mi történt New yorkban. Robbie szomorúan járkál a lakásban, Mary után vágyakozva, aki otthagyta õt Wilsonért, és visszatért Buffaloba. Annie sem önmaga, és hangulatváltozásaiból arra következtetnek, hogy esetleg újra terhes, de kiderül, hogy változó korba lépett.

A hivatalos episode guide-ban nem szerepel, de azt hiszem ez az a rész, amikor Mary úgy dönt, hogy rendõrnek áll.
Az Ezredessel való beszélgetés után, aki azt mondta gondolkodjon el, hogy mit vállal azzal, hogy hozzámegy(tervei szerint) Wilsonhoz, nemcsak feleség anya is lesz, akinek tudnia kell gondoskodni Billyrõl, ha Wilsonnal történne valami. És ekkor merül fel a "közhasznú" állás, (asszem így lehetne fordítani). Hosszú huzavona után kiderül, hogy egy évvel az alsó korhatár(21) alatt van :(. De akkor jön az újabb ötlet, ami még sok bonyodalmat fog okozni..Tûzoltó lesz!!!
//Bár Lucy valószínûleg áldja ezt a pillanatot..:) //
A kedvenc jelenetem az volt ebben a részben, amikor Eric miután megtudta, hogy Annie mégsem terhes, térdre ereszkedik és nagy áhitattal köszönetet mond Istennek, mire Robbie szobájának ajtaja kinyilik és Lucy lép ki rajta, aki a fiúnál töltötte az éjszakát. :)
Nem történt köztük semmi, csak egymást vígasztalva aludtak el Robbie ágyában. Volt egy szintén jó párbeszéd elõttük, mielõtt kinyitják az ajtót:
Robbie:"Nem történt semmi, nyugodtan megmondhatjuk nekik, meg fogják érteni!"
Lucy:"Szeretsz ebben a házban lakni???" :)


2.: Teased - Kötekedõk

Simon megvéd egy fiút(Mick) folyamatos zaklatóitól, mire a srác elmondja neki, hogy egyszser kinyírja õket. Ettõl õ pánikba esik, nem tudja kihez forduljon, végül felhívja Michaels õrmestert, aki azt javasolja forduljon apjához. De Simon még emlékszik a pár évvel azelõtti esetre, amikor is, rálõtt Ericre egy 10 éves fiú, akit õ "mártott be" az apjánál.
Robbie új becenevet talál ki Ruthie-nak("Snooky" - "Cukorfalat"), aki ettõl teljesen elszáll(imádja Robbie-t), majd Lucy-nak a "Lady Liberty" - "Szabadság Hölgye" nevet adja, utalva Jeremyre és New Yorkra. Lucy ettõl teljesen kiakad, és azt mondja Robbie nem becenévnek, hanem csúfnévnek találta ki azt, mert hogy annyira rátapad, és ez idegesíti.
Ericet meglátogatja egy régi barátnõje, Merle, akinek családi problémái vannak.
Mary pedig komolyan készül arra, hogy tûzoltó lehessen. De hamarabb találkozik velük, mint szeretné, miután felgyújtja egy gyertyával a kisházat, ahol lakik.
Ja, és itt kiderül az is, hogy Lucy miért hagyta ott Jeremyt. A fiú családja folyton Teréz Anyának csúfolta, pályaválasztása miatt(apja nyomdokaiba akar lépni..), Jeremy pedig nem védte meg õt, nem foglalkozott az érzéseivel...


3.: Sympathy - Együttérzés

Simon találkozik egy 16 éves terhes lánnyal az iskolabuszon, de a lány sokat elhallgat a múltjából. Simon randira hívja, ahol kiderül a végén, hogy ez már a harmadik gyereke lesz, a harmadik apától. Most már nem ellenkezik szüleivel, akik rossz szemmel nézték ezt a kibontakozó kapcsolatot.
Annie úgy dönt bérbe adja Robbie-nak a garázs feletti apartmant, miközben Lucy és Matt is arra pályáztak.
Lucy elhív egy asztalost, akit nem régen ismer, hogy segítsen befejezni az apartmant. A férfi balasetet imitál, hogy megzsarolhassa a családot.
Mary egyre komolyabban veszi a jövõjét, mint tûzoltó, feleség és anya.


 

 


4.: Work - Munka

Eric romantikázni akar, de Annie folyton kitér elõle, majd meglepi azzal, hogy otthagyja az egyetemet(ahova elõzõ évben tért vissza), és tanítani akar.
Simon munkája veszélybe kerül, amikor rájön, hogy mégsem olyan egyszerû egy pizzériában dolgozni.
Robbie randit szervez Lucynak egyik barátjával, míg Matt egy nõ iránt érdeklõdik, aki gyakran jelenik meg a klinikán.
Mary rosszul teljesít a tûzoltó gyakorlaton, miközben egyfolytában Wilson jár az eszében, és a változó kapcsolatuk.


5.: Relationships - Kapcsolatok

Amikor Annie elkezd tanítani, akaratán kívül rossz tanácsot ad, miközben Eric-kel szembesülnek, hogy veszekedéseik a gyerekekre milyen hatással vannak. Lucy és Robbie végül kénytelenek vállalni érzéseiket, amikor Lucy szabotálja Robbie egyik randiját féltékenységbõl. Cheryl Eric-hez fordul tanácsért, Mattel való kapcsolatához kér tanácsot. Félreértve a tiszteletes szavait, úgy dönt hozzámegy Matthez, míg Matt egy hasonló beszélgetés után a szakítás mellett dönt. Simonnak egyik barátjának barátnõje tetszik, aki hamar rámászik egy közös programon. Mary pedig Wilson leánykérésén rágódik, míg egy jóképû tûzoltó udvarol neki.


6.: Broken - Szakítás

Lucy és Robbie azon veszekednek ki meséljen Mary-nek a kettejük közötti kapcsolatról. Matt attól tart, egy csoporttársát a barátja bántalmazza. Eric húga Julie megjelenik Camdenéknél, és megbántja Annie-t, amikor beleszól, hogy hogyan tanítson az egyik órán.
Simon összefut egy volt barátnõjével Sashával, és mindketten próbálják rendbehozni magánéletüket.
Az epizód végén Mary és Wilson sûrgõssen össze akarnak házasodni.


7.: Prodigal - Tékozló

Mary hirtelen hazatérése mindenkit találgatásokra késztet, hogy vajon mi történt közte és Wilson között. Összeházasodtak? Szakítottak? Csak Mary tudja, és õ senkinek nem mond semmit--egyenlõre. Annie ragyog, és mindent megtesz, hogy tökéletes kényelemben legyen része, még a garázs feletti lakást is felajánlja neki. De Lucy, Ruthie, Matt és Simon egyáltalán nem örül az ötletnek, mindegyikük igényt tart rá. Ruthie szerint Mary mindenkinek tartozik egy bocsánatkéréssel a történtekért.


8.: Ay Carumba -

Matt, Simon, Lucy és Ruthie felcuccolnak a garázs feletti lakásba, hogy tiltakozzanak Annie döntése ellen, miszerint Mary-é lesz a garázs. De végül egymást küldik ki egyenként, tiszta "Survivor". Eric és Annie nem tisztázzák Mary helyzetét, aki hazaköltözött, és megpróbál kezdeni valamit az életével. Robbie pedig izgul a barátnõje, Joy szüleivel való találkozás miatt - leginkább a lány apjától fél, akinek be kell bionyítania, hogy komolyan gondolja a lányával való kapcsolatot.


9.: Lost - Elveszve

Mary és Lucy megkérik szüleiket, hogy találjanak nekik megfelelõ barátot(és potenciális férjet). Robbie és Joy azon veszekednek, hogy túl sok idõt töltenek együtt, illetve, hogy Robbie nem rohan rögtön hozzá, amikor Joy hívja. Matt és Simon az ikreket akarják felhasználni(a régimódi módszerrel), hogy barátnõt szerezzenek, de nem úgy sül el, ahogy szeretnék. Robbie, akaratán kívül segít megtalálni Joy eltûnt kisöccsét, Josephet, amikor talál egy kóbor kutyát a lány háza elõtt.

 


10.: Consideration - Megfontoltság

Annie apja, Charles Jackson felbukkan Camdenéknél, mivel Gingernek egy kis pihenésre van szüksége, de Eric elfelejtette ezt közölni a családdal, és mindenki elfoglalt, csak a kissebeknek van idejük a nagypapára. Charles nagyapa elviszi Simont, hogy átvehesse a gyakorló vezetõi jogsiját, ami egy televizióközvetítéses rendõrségi üldözésbe fullad. Eric hazudik Annie-nek az aznapi terveirõl, ami közt szerepel egy kórházi út is.


11.: Pathetic - Szánalmas

Annie felmond munkahelyén a magániskolában, anélkül, hogy megbeszélné Eric-kel, aki teljesen kizárva érzi magát a nõ életébõl. Mary megpróbálja felhívni Wilsont, és a fõbérlõtõl megtudja, hogy elköltözött. Simon Robbie kocsiján gyakorol és belehajt Matt kocsijába. Robbie bátyja Ronald beugrik Camdenékhez. Mary is kap egy meglepetésvendéget, Ben jelenik meg nála, a tûzoltó, akit megcsókolt. Ruthie pedig régi utált tanárnõjével fut össze újra, amikor az munkát kap a magánsuliban, ahová jár.


12.: Suspicion - Gyanu

Miután egy csomó személyes dolog eltûnik, a család a garázs felett talál rá Ruthie-ra, aki egy barátját próbálja szórakoztatni az elcsórt tárgyakkal. A rajtakapott tolvaj bevallja, hogy a barátját zaklató fiúk elöl bújtatta el a lányt, akik azért bántották, a lányt, mert muszlim. Megérintve, gyors elhatározásra jut a család. Mary és Lucy felkeresik a szomszédokat, hogy egy petíciót írassanak alá velük, hogy megvédjék és befogadják a muszlim a családot. Matt és Simon kevésbé humanitárius dolgora készülnek, el akarják kapni a fiúkat, hogy megleckéztessék õket.


13.: Drunk - Részegen

Simon rábeszéli szüleit, hogy engedjék el egy buliba, ahová egy végzõs barátjával megy, aki megígéri, hogy vigyáz rá. Amikor részegen hazatámolyog testvérei összefognak, hogy bejuttassák a házba, elkerülve a szülõket. Matt kap két levelet, két orvosi egyetemtõl, ahová jelentkezett, de nem meri kinyitni õket, amíg Ruthie nem segít neki(itt jön Ruthie szokásos én éretteb vagyok, mint te monológja, amivel meggyõzi Mattet, hogy nyissa ki a borítékokat! :) ). Mary csatlakozik Lucy-hoz az egyetemi elõadásokon, és amikor néhány barátnõjével egy bárba mennek.

 

 


14.: Hot Pants - Forróvérûek

Valentin Nap tartogat néhány meglepetést Camdenéknek, kezdetnek Simont randira hívja egy végzõs. Annie romantikus tervei kudarcba fulladnak, és végül összevesznek Eric-kel. A kiváncsi Mary Robbie tervei után szimatol, félve hogy ugyanazt akarja megismételni Joy-jal, mint korábban vele. Lucy összefut Jeremy-vel a suliban, és megtudja, hogy egy barátjával találkozik a Billiárdszalonban, ami meglepi Lucy-t. Mary Wilsonnal fut össze, akinek új barátnõje, a lány régi barátja Corey Conway. Matt, egyedül lévén apjától kér tanácsot, mert már igazán szüksége lenne egy komoly társra, és végül volt barátnõit hívja fel, hogy megtudja, mi nem jött össze. Ruthie pedig habozik elmenni egy buliba, ahová barátnõje unszolására meghívott egy fiút, akirõl késõbb kiderült, hogy Ruthie barátnõje már meghívta, végül Simon és új barátnõje húzzák ki a bajból.


15.: I Really Do - Igazán Akarom

Azzal az elhatározássa, hogy megállapodik, mielõtt az orvosi egyetemre megy, Matt feleségkeresésbe kezd. Matt Doc-kal beszélget(akivel a pszichológiai vizsgálaton beszélgetett), arról, hogy életre szóló társat keres. Sarah Glass, egy kolléga meghallja beszélgetésüket, és alaposan kikérdezi terveirõl. Végül egy kávé mellett végzõdik a nap, és a megállapítással, hogy tökéletesen illenek egymáshoz, csakhogy a lány zsidó. Richard Glass Rabbi, és Rosina Glass a szülõk nincsenek elragadtatva terveiktõl. Ruthie megpróbál Matt lelkére beszélni, és azt mondja neki, "Ne csinálj semmi hülyeséget!". Mindkét család aggóva várja haza a gyerekeket, miután elsõ randijukról csak egy nappal késõbb térnek vissza.

 


16.: I really did - Igazán akaromII

Matt egész éjjel kimarad Sarah-val, titokban összeházasodtak, the a szülõknek csak azt merik bevallani, hogy eljegyezték egymást. Annie aggódva próbálja Eric-t megnyugtatni, aki meg van gyõzõdve róla, hogy Matt valami hülyeséget csinált. Lucy és Mary Ruthie-t hajkurásszák, mert biztosak benne, hogy tud valamit(valóban, hiszen az elõzõ részben Ruthie felhívta a közeli hotel nászutas lakosztályát, ahol Matt vette fel a következõ szavakkal: "Mr. és Mrs. Matt Camden!"). Ruthie és Matt megegyeznek, hogy titokban tartják a házasságot, a pár hónappal késõbbi zsidó esküvõig.

Egyéb szereplõk:

Mrs. Carmen Mackoul - Brenda Strong
Richard Glass Rabbi - Richard Lewis
Rosina Glass - Laraine Newman
Sarah Glass-Camden - Sarah Danielle Madison


17.: Lip Service - Vacsoravendégek

Annie zsidó ételt fõz, amit a Glass családnál költenek el, Shabbat alkalmából. Simon megkéri Mattet, hogy Morrist is elhívhassa a vacsorára. Matt és Sarah beleegyeznek, mivel Morris félig zsidó, de kiderül nem sokat tud a vallásról. Lucy és Mary eljátszák, hogy betegek, csak hogy ne kelljen elmenniük a vacsorára, és otthon maradhassanak Robbie-val. Mary sikresen eljátsza a nagybeteget, és otthon Robbie-val flörtöl, míg a család a vacsorán szenved. Annie és Eric teljesen ledöbbennek, és nem tudják mit kezdjenek, mikor megtudják Matt a konvertáláson gondolkodik(áttér a zsidó hitre!).

 


18.: The Ring - A gyûrû

Matt és Sarah a gyûrûn veszekednek, miután Matt apja tanácsára egy utánzatott vett eljegyzési gyûrûnek. Mary és Lucy Buffaloba repülnek a 7végére, legalábbis Lucy ezt hiszi, Marynek azonban más tervei vannak.
A reptéren Lucy összetûzésbe kerül a biztonságiakkal, végül megismerkedik egy jóképû rendõrrel, Kevinnel, aki meghívja a lányokat egy dupla randira. Mary-t meglepetés várja ezen a randin, hiszen Kevin az öccsét Ben-t hozta el, a tûzoltót.

.


19.: Letting go - Elengedni

A döbbent Eric-et a következõ látvány fogadja, miután Lucy sikolyát követve az éjszaka közepén baseball ütõvel megjelenik a könyhában. Mary és Lucy két férfival van a konyhában. A fiúk Kevin és Ben végül a nappaliban alszanak a lányokkal. Patty-Mary, Ben és Kevin húga telefonál Camdenékhez, hogy tájékoztassa a fiúkat arról, hogy anyjuk egy szomszéddal jár. Eric érzi, hogy Ruthie eltitkol valamit Mattel és Sarah-val kapcsolatban, szerinte már összeházasodtak. Az ikrek pedig a kiságyukat lecserélik rendes ágyakra. Egy idõs házaspár a tiszteletes segítségét kéri, hogy segítsen megtalálni fiúkat, aki elszökött otthonról. Végül kiderül, hogy a szökött fiú 44 éves, és elköltözött otthonról.

 


20.: The known soldier - A Katona

Ruthie Morgan õrmesterrel e-mailez(ezt az epizódott Morgan õrmester emlékére dedikálták). A levelezést egy iskolai projekt keretében kezdte el, és családjával is megosztotta a leveleket. Az Ezredes megjelenik Camdenéknél, hogy elmondja Ruthie-nak a rossz hírt, Morgan õrmester meghalt. Ruthie és Eric Morgan õrmester és a Haditengerészet tiszteletére megemlékezést tartanak a templomban, a Morgan család és más tengerésztisztek családjainak jelenlétében. Megemlékeznek a halottakról, és Eric felhívja az emberek figyelmét, mekkora köszönettel tartoznak azoknak az embereknek, akik lehetõvé teszik, hogy egy nyugodt, békés országban élhetnek. Ruthie készít egy házi videót, amin elénekli Tom Petty "I won't back down"-Nem adom fel címû számát énekli és elküldi a tengerészetnek Morgan õrmester emlékére.

 


21.: Holy War 1 - Szent Háború 1

Matt és Eric Glass Rabbival találkozzák, hogy megbeszéljék az esküvõt, és Eric megtudja, hogy nem igazán sok szerepe lesz az egészben. Glass Rabbi és Camden tiszteletes nem tudnak megegyezni a gyerekek esküvõjén, így lefújják az esküvõt.
Annie sokkkal kevesebb vendégre számított az esküvõi vacsorán, és teljesen kiakad, mivel nincs kóser étel, amit felszolgálhatna, és nincs is elég étel a vacsorához. Julie és Hank felhívják Annie-t, hogy Julie-nak fájásai vannak, jön az újabb csemete.
Ginger és Charles GlenOakba repülnek, de Charles eltéved a repülõtéren. Simon meg van gyõzõdve róla, hogy Matt õt fogja felkérni võfélynek, és mérges lesz, amikor Matt végül Robbie-t kéri fel. Ruthie közli Robbie-val, hogy Matt elköltözése után õ tart igényt a szobára. Ben megkéri Mary kezét, de meglepõ választ kap.
Lucy találkozik egy helyes fiúval a reptéren, és meghívja az esküvõre, mivel ki van akadva Kevinre, aki a megkérdezése nélkül döntött úgy, hogy GlenOakba költözik.


22.: Holy War 2 - Szent Háború 2

Matt és Sarah már az esküvõ lefújásán gondolkodnak, hiszen a rabbi és a tiszteletes még mindig Matt konvertálásán veszekednek. Végül a két anyához fordulnak, hogy csillapítsák le a "szent embereket". Végül megegyeznek egy közös szertartásban, ami a zsidó és a keresztény hitnek is megfelel. Ben és Kevin GlenOakba jönnek, hogy tisztázzuák problémáikat, Mary-vel és Lucy-val. Robbie pedig arra próbál rájönni, Ruthie miért akarja, hogy kiköltözzön a Camden házból.

 
Puzzle
 
Képek
 
Videók!!
 
Thanks!!!!
 
Számlálóóó
Indulás: 2006-07-13
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU